Az elmúlt évek egyik legérdekesebb médiakampánya a mai napon első igazán fontos állomásához érkezett a Szürke ötven árnyalata triológia első részének mozipremierjével. Az első visszajelzések alapján a film alsó középkategóriás színvonalú és igencsak távol áll a BDSM valóságától, de nincs mit tenni: nomen est omen - ahogy mondani szokás - hiszen a filmadoptáció alapjául szolgáló könyvnek nemcsak a magyar fordítása sikerült nehezen felülmúlhatóan gyengén, de még az eredeti angol szöveg is nevetséges nyelvezettel íródott. És a formai problémák még így is eltörpülnek a tartalom silánysága mellett.

A BDSM (vagy ahogy leegyszerűsítve talán többen ismerik: S/M, szado-mazo, kikötözős szex) mindig is érdekes tematikát adott az arra fogékony mainstream médiának. A Szürke ötven árnyalata körüli médiaőrülettel mondhatni nincs új a nap alatt: a BDSM témaköre a 60'-as évek sexploitation úttörő filmművészetének egyik alapmotívuma lett, karöltve az USA-ban akkoriban megerősödő melegközösségekkel és a virágzó hippi-társadalommal.

A "korszak" Szürke ötven árnyalata a hasonlóan bugyuta és sematikus O története volt, mely évtizedekre jelentett egyet a BDSM mozifilmmel. Tette ezt annak ellenére, hogy messze nem az első és messze nem a legjobb filmalkotás volt a maga nemében. A BDSM témaköre egyébként egészen a 70'-es évek második feléig rendkívül népszerű volt elsősorban a nyugat-európai független filmesek körében, sőt egész életutak épültek rá, gondolok itt például Jess Franco munkásságára.

Hasonlóan népszerű volt a témakör Japánban, ahol a neves BDSM regényíró Dan Oniroku, elsősorban shibari (leegyszerűsítve: művészi megkötözés) alapú regényeinek megfilmesítése jelentette a minőségi ellenpólust. A 60'-as és 70'-as évek sexploitation korszakában rengeteg társterületen jelent meg a BDSM motívuma, így például a nunsploitation, a naziploitation is épített rá.

Más művészeti ágakra is kitekintve a BDSM igen népszerű volt a 19. sz.és a 20.sz. első harmadában; számos regény és novella épített erre a tematikára, gondolok itt például Apollinaire Tizenegyezer vesszőcsapására. Az irodalmi életben azonban a témakör nem követte a filmipari trendeket: a 20. sz. közepére szinte el is tűnt a BDSM motívuma. Azt a mainstream irodalmi kultúra térképére talán A. N. Roquelaure helyezte vissza az 1983-ban megjelent The Claiming of Sleeping Beauty című könyvével, melyet három további alkotás követett. A könyvek minőségét fémjelzi az A. N. Roquelaure pszeudonév mögött az az Annie Rice állt, aki az Interjú egy vámpírral című film forgatókönyvéének alapját is jegyzi. A BDSM témaköre az internet elterjedésével megszaporodott "fanfiction" írók, bloggerek segítségével terjedt el, de igazán komoly regények nem születtek belőle, ritka kivétel talán a hazánkban is népszerűvé vált Edith Templeton Gordon Egy pszichiáter szexuális rabságában című könyve.

A zenei életben a 90'-es évek végén, illetve az ezredfordulót követően lett felkapott téma a BDSM megjelenése mind a dalszövegek, mind a videóklippek vonatkozásában. A mindenkori illetékes botránybandák mindegyike jegyzett ilyen jellegű számokat, gondolok itt például a Nine Inch Nails, Rammstein, Depeche Mode, Marilyn Manson előadókra, de a popkultúra botrányérzékeny résztvevőire, mint Madonna vagy épp Rihanna egyaránt.

Visszatérve a filmipar legutóbbi egy-két évtizedére: a BDSM a filmalkotások minden szegletét megihlette, mely jelenség előfutárai talán a nyíltan erőszakos, de furcsa módon ennek ellenére a mainstream kultúra részévé váló horrorfilmek, mint például a 2004-ben indult Fűrész-széria filmjei voltak, és amelynek révén a BDSM az alacsony költségvetésű torture/slasher/gore filmek egyik védjegyévé vált. A témakör felfutásának másik vonulatát a 80'-as évek elejétől tetszhalott állapotba került mainstream-közeli BDSM művészfilmek és filmdrámák ismételt feléledése jelentette, melyek első hírvivői az 1999-es, francia RomanceX vagy épp a 2001-ben készült La Pianiste című filmek voltak. 

A BDSM ezt követően rendkívül népszerű tematikává vált a filmek terén, ma már évente több tucat kisebb-nagyobb költségvetésű film készül, és a BDSM kulturális szerepe is egyre inkább elfogadott és ismert. Aki tehát csalódott popcorn ízű lehelettel távozik a napokban a mozikból, annak jó hír, hogy van élet a halál után, de nincs könnyű dolga annak, akit a témakör igazán érdekel és minőségi tartalomra vágyik. Mindenestre tavaly mérsékelt érdeklődéssel lezajlott az első BDSM Culture Fetish Film Festival Budapesten, úgyhogy talán a hazai érdeklődő közönség sem marad minőségi tartalom nélkül.